Assisi-Róma zarándokút 4.Nap (via Francigena di San Francesco)
Spoleto – Ferentillo 26 km
Kora reggel hatalmas csodálkozással indult a nap. Szállásomtól nagyon gyorsan a városközpontba értem, ahonnan a spoletoi bazilika szintjéig mozgólépcső halad, onnan a fellegvárba pedig lifttel lehet tovább haladni… Ez kb. olyan mintha Mátraháza – Kékestető között mozgólépcsővel tennéd meg az utat. A varázslatos, Spoleto, ez a dombtetőre épült város számos római és középkori emléket rejt. Nekem most a méltán híres dóm és a Ponte Torri híd megtekintésére és bejárására volt időm, ez valójában egy 80 méter magas és 230 méter hosszú római korban épült vízvezeték a zöldellő hegyek között. A dómban látható Szent Ferenc 2 saját kézzel írott levele. A Ponte Torri köti össze a várost Monteluco falucskával, ami az én következő állomásom is volt. A montelucoi kolostor fő látványossága az a 7 cella, ahová az előző évszázad elején a misszionáriusok az igehirdetés után elvonultak. Aki esetleg Spoletoban elmulasztotta volna megtekinteni Ferenc Leo testvéréhez írt levelét, itt a másolatát láthatja a falon. Délután nyaktörő ereszkedés La Cese –ig, ahol furcsa módon semmit sem találtam meg az útikönyv leírásához képest. De a nagy találkozás Pontuglia településen Giannival mindenért kárpótolt, aki most dolgozik egy középkori vízimalom múzeummá alakításán. A nyilvános mosóteknőbe vezetik a közeli helyek jéghideg vizét, 2 percenként kellett kivennem a lábam belőle egy kis pihenőre. Innen már csak pár perc volt Ceselli, ismét egy elbűvölő középkori kisváros.
Úgy döntöttem, hogy Ferentillo lesz a szálláshelyem, ezért még gyalogoltam további 1 órát. Egy nagyon kedves német-olasz házaspár kertjében aludtam (campingjükre nem kaptak idén engedélyt), de tökéletesnek gondoltam, mert a házban volt egy kert felől megközelíthető zuhanyzó is (sajnos akkor még nem tudhattam, hogy 2 kutyájuk felváltva ébreszt fel és rettenetesre fordul az időjárás az éjszaka folyamán). A kocsmában már megérkezésem pillanatában is nagyon segítőkészek voltak az emberek, itt éreztem a legnagyobb szeretetet. Miután lepakoltam a „kerti lakomban”, visszatértem a kocsmába, ahová fél 10 után masszívan kezdtek érkezni a helyiek. Fél 11-kor indultam ismét szálláshelyem felé, de a kocsmából kilépve megdöbbentő látvány fogadott. Csodálkozásom tárgya a délután még teljesen üres játszótér volt a kocsmával szemben. Én ennyire zsúfolt játszóteret még sosem láttam, benne mindenféle életkorú gyermek (szülők természetesen a kocsmában), de hogy ezt este fél 11-kor kellett átélnem ez jelentősen növelte a csodálkozásomat. Testközelből tapasztalhattam meg, hogy már 3 éves korban elkezdődik az „éjfél előtt még véletlenül sem fekszünk le” mediterrán életstílusra való nevelés!