Szitáló esőben indulva más lehetőséget nem látván biztos voltam benne, hogy jó aszfaltúton járok, csak meglepően hamar értem el egy települést, amiről kiderült gyorsan, hogy Hosszúhetény és nem Zobákpuszta. Ezért az utóbbi teljesen kimaradt, a hosszúhetényi „városnézés” után egy meredek főúton kapaszkodtam vissza a hegyre és Kövestetőnél csatlakoztam rá a zarándokút sárga jelzésére ekkor már szakadó esőben.

Az út a Mecseken keresztül régi és rossz minőségű aszfaltúton vezetett Árpádtetőig és utána is Dömörkapuig nagy részben. Árpádtetőnél minden zárva, halotti csend, abszolút semmi mozgás. Egy biztonsági őr javaslatára gyalogoltam 300 métert a főút mellett egy autós pihenőig valami jó ebéd reményében, de egy nagyon közepes babgulyással kellett beérnem.

Már amikor kiléptem onnan, ömlött az eső, nem tudom másképp mondani, sajnos rommá áztam az elkövetkező 2 órában. Mindkét cipőm csúnyán megadta magát az időjárás viszontagságainak. Dömörkapunál éppen beállt a városi busz, nagy volt a kísértés, de miért is tennék olyat amit a későbbiekben nagyon megbánok…

Valószínűleg nem ezt a napot fogom emlékként megőrizni a Magyar Zarándokútról, de így volt a Camino utolsó előtti napjával is. Egész napos esőben, egy kőkemény és szenvedős nap után értünk Pedrouzo-ba, hogy másnap gyönyörű időben, öröm- és diadalittasan vonuljunk végig Santiago utcáin egészen a katedrálisig.