Az első 3 km kellemesen széles kavicsúton, de Belcegiz után egy nagyon nehéz, technikai szakasz következett. Lehetett fokozni az Alinca utáni leereszkedés nehézségi fokát, nagy mázli, hogy a Super Strong szériából vásároltam az új Leki túrabotomat, ha esetleg a könyebb de kevésbé terhelhető karbont választok, már rég darabokra törtem volna.

Útközben döbbentem rá, hogy miért láttam az első nap rengeteg francia és holland turistát, miért mennek az általam bejárt 2. napon már csak egyéni kalandorok és miért jönnek Bel után csak a teljesen elvetemültek….

Valószínűleg nem jártam pontosan körbe ezt a témát előzetesen, de fogalmam sem volt, hogy ennyire nehéz lesz a talaj és már szinte haladó hegymászói képességeket igényel ennek a túrának a teljesítése.

Nagyon megterhelő órákon keresztül nézni, hogy hová teszed a lábad, a bot hatalmas segítség, de azt is keresni kell minden egyes lépésnél, hogy hová szúrhatod le azokat. Hatalmas kőtenger, nagyon meredeken lefelé vezető szűk ösvények, folyamatosan csúsznak a kövek a cipőm alatt, nem is gondoltam volna soha, hogy létezik túrázásra ennyire kemény talaj.

Gavuragiliben úgy gondoltam, hogy már közel Pydnai romvárosának híres városfala, de amikor már azt hittem, hogy mindent megtapasztaltam, akkor jött csak az igazi meglepetés. 4 km-t sikerült 4 óra alatt megtenni (fél óra pihenő benne). Sikerült 2 opció közül a jóval nehezebbet választani, amikor végre feltűnt a városfal lenyűgöző látványa a hegyoldalból, valójában onnan kezdődött a legbrutálisabb szakasz lefelé a sziklafalon.

A romvárost elhagyva egy eléggé elhanyagolt és túl lazán billegő függőhídon keltem át a folyó másik oldalára, ahol a híd utáni kempingben a szabadtéri zuhanyzót használva leheltem életet magamba. Vettem egy 1,5 literes jéghideg vizet és nekiestem rekkenő hőségben a következő 8 km-nek először aszfalt úton Letoon romjaihoz, amely a lükiai szövetség legfontosabb kulturális központja volt, itt rendezték a legfontosabb vallási ünnepeiket.