Hajnali 5-kor 100 méterre az alkalmi táborunktól beállt az öbölbe egy halászhajó és valami rettenetes hangot adott ki magából. Már a reggel is „csodásan” indult, de amikor a Bogazcik előtti emelkedőt megmászva a kavicsos traktorúton elkértem Matzetól a második botomat, akkor jött a döbbenet. A reggel a hátizsákomra erősített 2. botom eltűnt. Hiába szaladtam vissza 3 kilométert, majd másztam fel újra az emelkedőn, nem volt akkora mázlim, hogy a kijelölt útvonalon hagyjam el. Nagyon nehezen volt követhető a jelzés, és a sok faág közül valamelyik kilazította az amúgy biztosan rögzített botomat és le is esett a hátizsákomról, természetesen valahol, amikor kerestük a jelzést. Nincs többé gond, hová is tegyem problémás terepen a 2. botomat…

A legbosszantóbb pedig az volt, hogy már délelőtt 11 óra volt, de még mindig képtelenek voltunk elérni ezt az elátkozott falut. Bogazcik…..soha többet nem akarom hallani. Amikor végre elértünk oda, ott engem átkozott el az Ali panzió tulajának felesége, mert Mathias példájával ellentétben nem rendeltem tőle reggelit. Bepöccent az öreglány, nehezen emésztette a dolgot. Tudod kinek kell reggeli fél 12-kor, ráadásul olyan, amivel egyfolytában 9 napja etetnek….

A nap fénypontja egyértelműen Aperlai romvárosa közvetlenül az öböl partján, bizonyos maradványok félig a tengerben, félig a parton. A Purple House nevű kempingben jót beszélgettünk a tulajjal, aki a nagyapjától örökölte meg a helyet, 3 éve totális csendben és nyugalomban élik itt életüket ezen a farmon. Miután benyomtunk egy jéghideg sört, kaptunk tőle 2 sznorkel szettet és már szaladtunk is felfedezni a romváros tengerben található szakaszait.

Ücagizbe közvetlenül sötétedés előtt értünk tehén legelőkön és olíva teraszokon átívelő hosszú és fárasztó szakasz után, az utolsó 3 km-en ismét meg kellett villantani hegymászó képességeinket.

Felejthetetlen az ott eltöltött vacsora az előétel buffet és a hal miatt, ennyire bőkezűen egész úton nem szórtuk a pénzt. Ismét találkoztunk az étteremben a Gökceörenben megismert angol fiatal párral, de a vacsora után a csodásan kivilágított kikötő egyetlen padján már csak ketten beszélgettünk tovább néhány üveg Efes társaságában.