Amikor már teljesen lemondtunk róla és elfelejtettem, milyen elvárásokkal érkeztem több, mint 2 hete Törökországba, akkor ajándékba megkaptam az utolsó szakaszt, pont olyannak, mint ahogy az egész lükiai utat teljesen tévesen elképzeltem. Könnyű terepen, végig a tengerpart mellett és tengerparti panorámával telt a gyaloglás. Valami mégsem volt az igazi, még az idő is elromlott, a mi lelkünk is valószínűleg az utolsó nap tényét próbálta értelmezni. Kátrányos és murvaköves, széles utakon haladtunk a nap második felében.

Egy hatalmas, útszélesítő bulldózer is megjelent délután óriási hangzavart keltve, olyan barátságosan és természetességgel integettünk a sofőrjének, mintha 30 éves barátság lenne a háttérben. Teljesen más jellegű és túlontúl is kényelmes volt ez a nap, nem ilyen az „igazi” Lükia, amiből kaptunk elég ízelítőt az utóbbi majdnem 3 hét során.

Tekirovában sikerült kiválasztanunk a legjobban kinéző, de szolgáltatások terén leggyengébben teljesítő orosz turistákra szakosodott hotelt. A teljes személyzet orosz volt, egyedül a recepciós beszélt egy kicsit angolul. Sok rosszat írhatnék, de a legborzasztóbb az volt, hogy minden szoba a medencére nézett, és hajnali fél 3ig buliztak az orosz fiatalok a medence mellett, addig kellett élveznünk az orosz nyelvű techno-disco muzsikát, ami reggel 9kor ismét elkezdett bömbölni a hangszórókból!