Tegnap este bekövetkezett, amitől tartottam Sarria-tól, de egy kicsit más formában. Csak a harmadik szálláson kaptunk ágyat, mert egy 30 fős iskolai csoport teljesen felborította a rendet. Nem elég, hogy elveszik a szálláshelyet az igazi zarándokok elől, rettentően hangosak napközben és folyamatosan az utadban vannak. Csak tudnám, ki az az eszeveszett idióta, aki 14-16 éves tinédzsereket arra kötelez, hogy... Mert az tuti, hogy nem önszántukból jöttek!

Portomarin előtt feldobtam egy FB posztot: „Már 100 km-en belül! Készülj Santiago! Jövök, mint a cunami...” A kilométerkő feletti magyar zászló csak fokozta a lelkesedésemet!

Portomarin-ig sokat beszélgettem Kennel, elsősorban szomorú és megdöbbentő eseteket mesélt. Az utóbbi 10 évben nagyon sok rákos emberrel találkozott a Caminon, sokan itt várják a csoda bekövetkeztét egészségügyi állapotukban. Vagy megbékélve megváltoztathatatlan sorsukkal itt kívánnak visszapillantani életükre még utoljára, bár nagyon nehéz szavakba önteni egy rákos ember lelkivilágában lezajló folyamatokat. A mostani Caminora a legjobb gyerekkori barátjával jött volna, de az elutazás előtt 1 hónappal állapították meg, hogy őt is utolérte ez a "népbetegség", ezért nem utazhatott.

Sajnos nagyon is igaz, hogy a legtöbb ember csak akkor akar tenni az egészségéért, amikor már késő...
Bezzeg Kennek semmi baja, szerintem ez a 10 év alatt 6 Camino világcsúcs a maga nemében! (később jöttem rá, hogy ezzel a mondatommal nagyon mellé lőttem…..) Egy Ken által már jól ismert, csodálatos körpanorámát nyújtó étteremben délután 3-kor ettünk napi menüt. Callos nevű leves (már kimondva is borzasztó...) - egy bableves benne disznó körömmel és pacal (!!!) darabokkal, na ilyet soha ne egyetek, mi is csak a babot erőltettük belőle! A fő fogás és a desszert viszont meg tudta menteni az ebédet!
Ebédünk végén, délután 4-kor elkezdett esni az eső, ezért Kent nem tudtam rábeszélni a folytatásra. Szomorú búcsút vettem a kanadai télapótól és az addigi 25-re még 12 km-t rádobva végig zuhogó esőben, este 7-kor meg is érkeztem Hospital de Cruz-ba, teljesen leszakítva a Portomarinban megpihenő Csipet Csapatot, viszont hatalmas meglepetésre Raphaelre rátalálva a szálláson.

Ha érdekelnek a gyalogos zarándok utak és a hátizsákos kalandtúrák, akkor tekintsd meg a túranaptáramat.