2015. okt 14.

Zarándok Kaland küldetés

írta: Zarándok Kaland
Zarándok Kaland küldetés

„Retour á la nature” – Vissza a természetbe!

Az emberi fajnak két nagy problémája van. Az első: eltalálni azt a pillanatot, amikor valamit el kell kezdeni. A Coelho idézetet nem folytatva, én nem zárom le teljesen a múltamat, hiszen életem egyik felében továbbra is a régi szerelemnek és hivatásomnak hódolok, viszont jövőbeni életem másik felében egy teljesen egyedileg megalkotott koncepció alapján új kihívások elé nézek. Csakis az élet fogja a későbbiekben megadni a választ arra vonatkozólag, hogy nekem sikerült-e eltalálni azt a bizonyos "pillanatot".
Tizenöt évig ültem egyedül egy irodában, egy családi vállalkozás egyedi választékát és hazai/nemzetközi vevőkörét sikeresen felépítve.
Az utazási portál célja a túrázás és a gyaloglás népszerűsítése, hogy hatására gyakorlatban is kimozdítsam az embereket komfort zónájukból és megtapasztalhassák még jóleső módon fizikai korlátaikat. Tökéletesen szimbolizálja a két éve elindított élet- és szemléletmód váltásom által generált tapasztalatokat és gondolatokat.
Ajánlom azoknak, akik törekszenek a munka és az aktív pihenés, minőségi feltöltődés közötti egyensúly megteremtésére, azoknak pedig főleg, akik még soha nem törekedtek eddig erre!
A blog és a weboldal egyben jó betekintést nyújt jövőbeni céljaim és útiterveimre vonatkozólag, a blogban pedig figyelemmel követhetőek lesznek az ezeken a túrákon átélt élmények.
Tapasztalataim szerint a túra társadalom tagjainak elsöprő többsége nyitott, pozitív beállítottságú és érzelem gazdag ember, ők tényleg a "nem tisztelet a kivételnek" kategória megalkotói! Nagyon sokat kaptam már Tőlük az utóbbi két évben, mi is lehetne nagyobb ajándék, mint lélegzetelállító kilátás és szédítő panoráma mellett megosztani egymással gondolatainkat és érzéseinket.
Remélem már a blog illetve a weboldal böngészése közben is boldogsághormonokat tudok felszabadítani az általam létrehozott tartalommal, de az igazi csoda az lenne, ha minél többen testközelből is átélhetnétek ezeknek a helyszíneknek a varázsát!
Találkozzunk ne csak virtuálisan, hanem személyesen is a magyar bortúrákon, az olasz , svájci vagy norvég zarándokutak valamelyikén, de aki az igazi kalandtúra érzésére vágyik, azokkal a török vagy zöldfoki kalandozások során!

"Csak dolgozunk keményen,hajtjuk a pénzt,
S az alagút végén nem látjuk a fényt.
Még több kell belőle,mert jobban akarunk élni,
csak közben megváltozunk és ettől kell félni.
Mit fog érni a pénz, ha nem lesz már egészség?
Ezért kockáztatni elég nagy merészség!
Tegyünk kicsit másképp,mint ahogy eddig tettük!
Ne úgy nőjön fel gyermekünk,hogy észre sem vettük!
Hová vezet mindez? Eljön majd a vég!
S akkor hiába mondjuk már,hadd maradjunk még!
Gondoljuk át mindezt,hisz repülnek az évek,
lassan megöregszünk,és elmúlunk végleg!
Van család,barátok,napfény és tenger,
s még számtalan más,mitől boldog az ember!
Értelem,érzelem,egymásra figyelés,
életünk csak egy van,nincsen ismétlés!
Éljünk ma úgy, hogy a holnap is szebb legyen,
szeretném azt, hogy mindenki így tegyen!"

Szólj hozzá