Lükia (latinul  Lycia) ókori földrajzi egység. Nevét a lukkák népének görög alakjáról kapta. Félszigetszerű hegyvidék Kis-Ázsia délnyugati tengerpartjának sűrű erdővel borított részén, a mai Törökország területén. Független városállamok szoros szövetsége volt, melynek története legalább i. e. 1250-ig nyúlik vissza. Fethiyetől Antalyaig terjedt, pont ezt a távolságot tervezem gyalogosan bejárni 21 nap alatt (509 km).

A világ egyik legszebb gyalogos ösvénye és vándorútja, a természeti és történelmi csodák valamint a természetjárás és strandolás tökéletes kombinációja! Európa negyedik leghosszabb gyalogtúra (trekking) útvonala, a mediterrán klíma és több ezer éves ókori történelmi emlékek állandó kíséretével. Strandolás eldugott és félreeső öblökben, de egy utazás a kultúra szerelmeseinek is, hiszen napról-napra ókori görög, római és perzsa eredetű régészeti lelőhelyek, ezeréves sziklasírok, elsüllyedt városok valamint bizánci templomok hozzák vissza a letűnt korok varázslatos hangulatát.

Partvidékén az 1970-es évekig csak tengeri szállítási útvonal létezett, ezért szinte háborítatlan valójában találkozhatunk a csodálatos természeti látványosságokkal és a letűnt korok emlékeivel. Lükia legismertebb korai felfedezője Charles Fellows brit kalandor és utazó volt, neki köszönhető, hogy a vidék felkeltette a Nyugat figyelmét. Fellows egy vagyonos selyemkereskedő és bankár fiaként 1838-ban szervezte első lükiai expedícióját. Ezen és a következő utazásain felfedezte a legismertebb lükiai város, egyben a főváros, Xanthosz és 13 további település maradványait. Sok esetben Fellows volt az első nyugati, aki látta e városokat azóta, hogy lakóik a késői antik korban elhagyták őket. Angliába hazatérve Fellows közzétette beszámolóját a feltárásokról, ami arra ösztönözte a British Museumot, hogy hajót küldjön a lükiai leletek összegyűjtésére és elszállítására, hogy megőrizzék őket. E műtárgyak kiállítása Londonban legalább akkora szenzáció volt, mint a görög Parthenonból származó Elgin-márványoké 40 évvel korábban.

A lükiai partvidékre jellemző hegyvonulatok, sziklák és vízmosások csak itt találhatók meg az egész török parton. Ezek a vizek és tagolt, zátonyokkal teli partjaik kevésbé barátságosak, mint a Ión-partok. Az itt élő hajósnépet, a lük kalózokat, a Földközi-tenger keleti medencéjének leghírhedtebb tengerészeiként tartották számon. A századok folyamán a stratégiailag fontos helyen lévő Lükia megszerzése kihívást jelentett Perzsiának, a görögöknek, Nagy Sándor makedón seregének, a Római és a Bizánci, majd végül az Oszmán Birodalomnak is. Kekovát - az elsüllyedt várost - a bizánci időkben építették újra, és ismét virágzott, végül lakói a század végén hagyták el a kalóztámadások és az arab rajtaütések miatt. A lükiai partokat egészen a 18-19. századig nem sikerült megtisztítani a kalózoktól.