Mathias ma is a szabadnap és a pihenés mellett döntött. Mivel számomra az egyik legjobban várt pillanat a Gelidonia fok elérése és az ottani panoráma átélése volt, reggel 9 óra után elindultam Karaöz felé a jelzéseken visszafelé haladva. A talaj különösen csúszós, hosszú és monoton volt. Ez is az egyik legnehezebb szakaszok közé tartozik, különösen, hogy visszafelé tettem meg. Már az erdőbe érve rögtön eltévedtem, offline térképem sokat segített.

Annak ellenére unalmas és hosszú ez a szakasz, hogy néha elénk tárul a tengerpart panorámája több apró szigettel, de mivel tudtam, hogy sokkal izgalmasabb lesz a fokhoz érve, nem igazán hozott lázba a látvány. Mielőtt elértem napi fő célomat, az utolsó 4 kilométeren még 2x legalább eltévedtem a kőtengerben, ennyi apró és éles követ nem értem, hogy sodorhatott utamba az élet. Szó szerint kőkemény 14 km után ragyogó napsütésben értem a Gelidonia-fokhoz, jól megérdemelt félórás fotó-és étkezési szünetet tartva a híres világítótorony mellett.

Természetesen a panoráma és a látvány mindenért kárpótolt, a pihenőm végén megérkező hatalmas török  tini csoport finom süteménnyel kínált. Innen már csak 8 km volt hátra egy jóval egyszerűbb terepen Karaöz településéig, a számtalan vízcsap egyikénél egy piknikező török család nem engedett tovább, amíg meg nem kóstoltam konyhaművészetük gyümölcsét. Soha rosszabb bepillantást a török konyha mesterműveibe 1 órán belül többször is, talán a sorrend lehetett volna más és nem a sütinek kellett volna hamarabb érkezni, de ez úgyis egy „fordított nap” volt.  A széles autóút mellett elterülő 2 csodálatos öböl is fürdésre csábított, de valahogy megéreztem, hogy további érdekes fejlemények miatt nem szabad további időt veszítenem.

A faluba érve a központban lévő egyetlen apró boltocska tulajától érdeklődtem volna, hogyan juthatok vissza Adrasanba, ha beszélt volna egy picit is angolul. Nagy mázlimra egy kiránduló török pár betért vásárolni és a hölgytagja beszélt angolul. Viszont a tolmácsolásban tőle hallott, de a bolttulajdonostól kapott információk kiábrándítóak voltak. Busz nem megy, csak este fél 8kor, az is csak Kumlucaba, ahonnan már tapasztalatból tudom, hogy problémás az Adrasanba jutás. Nem volt semmi kedvem több, mint 3 órát buszra várni, ami teljesen ellentétes irányba visz és nem volt kedvem felvállalni az éjszakai stoppolást az Antalya felé tartó kereszteződésből, ha egyáltalán olyan későn még indul busz Antalya felé, mire a fél8as busz elvánszorog Kumlucaig. Most mitévő legyek? Eléggé kilátástalannak tűnt a helyzetem. Rákérdeztem, hogy van-e bármilyen más opció. Nemleges volt a válasz. Annyit tudtam csak, hogy Karaöz és Adrasan között nem nagy a légvonalbeli távolság, de előttem magasodott a 367 méter magas hágó csúcsa. És a hegyen keresztül? Bár létezik egy traktorút a hágón keresztül, amely semmilyen térképen nincs jelölve- mondta a tulajdonos, de gyalogosan ritkán indulnak neki. Három órám volt sötétedésig, azonnal kellett döntenem. Elmagyarázta, hogy a mecsetnél jobbra, majd a falu végén ismét jobbra, onnan már nem tudom eltéveszteni, végig az utat kövessem. Magamat 1 literes hideg narancslével és Magnum jégkrémmel megajándékozva kiadtam a jelszót: HÁGÓ ÁTKELÉS!

Bár a faluból a kiutat nehezen megtalálva, de nagyszerű döntést hoztam. Bár hatalmas szintet kellett emelkedni a hágó tetejéig, de könnyű terepen, csodás 9 kilométert tettem meg, és pont sötétedésre értem vissza a hotelbe. A hágó tetején 3 felé válik szét az út, de az útelágazás mellett lévő egy szem házban hangosan szórakozó törökök megmutatták a helyes utat. Onnan már gyerekjáték volt a leereszkedés ismételten a tengerszintig! Amúgy azóta is rejtély számomra,  ki lakik ott és milyen indíttatásból építettek házat a csúcsra. Mathias és a hoteltulajdonos már nagyon aggódtak értem, de bárcsak minden napra ilyet kívánhatnék, kockázatos de egyben felemelő és inspiráló túranapot!