2016. jan 19.

El Camino - Camino de Santiago (Szent Jakab útja) 30.Nap

írta: Zarándok Kaland
El Camino - Camino de Santiago (Szent Jakab útja) 30.Nap

Hospital da Cruz- Melide 29 km

Csendes nyugodt nap, extrák nélkül. Kifogástalan időjárás napközben, egész éjszakás esőzés után reggel már kellemes napsütésben indultunk. Azért is kapkodom ennyire a lábamat, mert egy esetlegesen beköszönő kemény esőzés (ami jellegzetes itt), nagyon át tudja írni az előre eltervezett menetrendet. Tipikus Galícia, keskeny ösvények és szélesebb dimbes-dombos erdei utak.

Leboreiro-ban finom ebéd lencselevessel és marhasülttel. Raphael tegnap szakított a baratnőjével 5 év után, egész nap ezen rágódott, továbbra sem erősségem lelket önteni másokba. Azért is jött a Caminóra, hogy kapjon egy isteni jelet, ezt a nőt kell-e feleségül vennie. Megkapta, csak éppen Ausztriából érkezett a jel egy SMS formájában egy közös ismerősüktől... (a lényeget tekintve tökmindegy)


Egész nap próbáltuk elkerülni az állandóan és sokat beszélő Oceant, de valahogy mindig megtalált minket…:-)
Itt Melide-ben ér véget az Oviedo-ból érkező Camino primitivo, de nem hiszem, hogy ez jelentősen növelné a zarándokok számát. Egyértelmű a Camino de Santiago egyeduralma, míg ennek az útnak sajnos túlzottan is nő a népszerűsége, a Camino Costan és Camino primitivo-n hetekig nem találkozol senkivel.
Befutott Ken is a szállásra, ismét együtt a csapat! Ma 40 km-t jött, hogy behozzon minket:-)!

 

Ha érdekelnek a gyalogos zarándok utak és a hátizsákos kalandtúrák, akkor tekintsd meg a túranaptáramat.

Szólj hozzá

zarándok gyalogtúra gyaloglás zarándokút El Camino Camino de Santiago Szent Jakab útja Hospital da Cruz Melide