Közvetlenül a nap elején egy vadak elől elzárt területre lépve nagyon tetszett a máskor a kerítéseknél alkalmazott létrára fel- létráról le megoldás helyett az erdei forgóajtó, valószínűleg nem fognak a vadak rájönni az áthaladás technikájára…

A csendes elővárosi övezetet Budaligetnél értem el, nagyon impozáns és lejtős utcába fordultam be az erdőből, feltételezem nem közalkalmazottak lakják. A Máriaremetei templom fák közül előbukkanó szabadtéri oltárához érve az összhatás nehezen önthető szavakba, ezt egész egyszerűen át kell élni személyesen.

Már kezdtem elhinni, hogy végre egy nap, amit sikerül eltévedés nélkül hoznom, de aztán mégsem…

Hiába követtem a sárga turistajelzést, később a csatlakozó piros turistajelzéssel együtt, a síneket elérve nem láttam más lehetőséget, és a Z+ jelzésen haladtam tovább. Mivel egy elég lejtős úton lefelé elég sokat haladtam, úgy gondoltam öreg hiba lenne visszafelé is megtenni a távot… Egy üdülő portása útba igazított, hogy a Budakeszi úton átkelve, hogyan jutok a libegő aljáig. Onnan már gyerekjáték lesz a Normafához vezető út!

…… bárcsak az lett volna. A libegő felett egy ott lakó hölgy megmondta a frankót, hogyan érek fel „legegyszerűbben” a Normafához. Nagyon kemény emelkedő következett az erdőben falépcsőkön, elég brutál dőlésszögben, de ma ezt dobta a gép. Aki eltéved, az így korrigál…

Makkosmáriára már a Normafától indultam a 3 ismeretlen katona sírja mellett elhaladva, miután a Norma Cafe-ban ebéddel jutalmaztam meg kitartásomat és gyorsaságomat.

A gyönyörű pihenőparkban álló Kegytemplom főbejárata nyitva volt, de az előtérből megnyíló látvánnyal kellett beérnem, a belső üvegajtó nem engedett tovább. Régen a Fogolykiváltó Szűzanyához imádkoztak a templom falai között a világháborúk alatt a hadifoglyokért, ma pedig a kábítószer, alkohol és a szerencsejátékok rabjaiért. Ha nincsen háború, akkor is büntetjük önmagunkat….