Miután átkeltem az 51-es úton, még 1 km-el a Rukkel-tó előtt elkezdett zuhogni az eső, ami 90%-ban végigkísérte az utamat. A Zubiri-Pamplona szakasz jutott eszembe, ahol 2 x 15 percre sütött csak a nap, az viszont pont elég volt, hogy teljesen megszáradjon a nadrágom.

Embertelen körülmények között mentem egész nap, csak a Gabitól kapott diós sütemények aranyozták be a napomat. Külön köszönet érte!

Bementem a Rukkel-tóhoz, szívesen beengedett a pénztáros lány szétnézni, természetesen egy teremtett lélek sem volt rajtam kívül, én is állig felöltözve. A kavicsbányából kialakított tó meglepően jó hely, ide biztosan eljövök a jövőben csúszdázni.

Felsőványig horror, mert nem tudom milyen útszakasz ez, de 90-10 % volt a kamionok-személyautók aránya…

Ott balra és végre természet és egészen Dabasig 20 km-en keresztül nincsen lakott település! Egyszerű volt a képlet, végig a Duna-Tisza csatornát követve érkeztem Dabasra.

Egy 2 km-es eltévedés szerintem nem rossz arány, a visszautat a legnagyobb esőben egy traktor oldalára kapaszkodva tettem meg, soha ennyire nem áztam szét és soha ennyire nem zsibbadt el a támaszkodó lábam.

Az ideiglenes zarándokszálláson Attila a szállásadó elég furcsán és üveges tekintettel nézett rám, miután kb. a 10. mondatommal közöltem vele:

„Elmennék az étterembe, szeretnék kimozdulni egy kicsit.”

„ …….. végül is eddig nem mozdultál ki, hanem ide teleportáltak valahonnan….”

Így utólag belegondolva, tényleg tudok néha elég nagy hülyeségeket mondaniJ, 28 km heves esőben való gyaloglás után akartam további 4 km-t megtenni a vacsorámért….

Mivel elkezdett ismét zuhogni, győzött a józanész, és rendeltem vacsorát a Nautilus étteremből. Miután megettem, már eső nélkül szerencsére, átszaladtam a közeli fakocsmába, ahol sört és ropit rendeltem. Általános jelenség, hogy mostanában mindenhol NAV ellenőrnek néznek. Akit még sosem láttak és kicsit extrém a megjelenése (pl. kalap), azt egyből „felcímkézik”. Olyan hihetetlen precízen és kimérten teszik elém a pénztárgép blokkját, ráadásul látom a pultosok arcán az elégedett mosolyt: „Rajtam aztán nem fogsz ki, azonnal felismerem a fajtádat….”