Hajnali fél 3-kor akkora földindulásra és égszakadásra ébredtem, hogy ilyet még soha nem éltem át. Be kellett húznom a függönyt, hogy a fél órán tartó villámlások sorozata ne vakítson meg…

Reggel indulás előtt szintén ez zajlott le, de már gyengébb intenzitással. Esőben indultam, majd Mecseknádasd előtt letértem a várhegyre a kilátó panorámája miatt, de tudtam, hogy ez óriási hiba, mert nagyon magas és vizes volt a fű, a hatalmas sárról nem is beszélve. Öt percen belül már önteni lehetett volna a vizet a vízlepergetős, de nem vízálló túra futócipőmből.

A Skóciai Szent Margit Keresztnél „újratervezés”, ekkora sárban és túrabotok nélkül nem akartam megmászni a Zengőt, ezért a festői szépségű Óbánya irányába indultam. Nem csalódtam, több mint meseszép ez a falu, varázslatos hangulatot és nyugalmat áraszt, akárcsak mai szálláshelyem Püspökszentlászló. A fő különbség, hogy Óbányát 4x annyian lakják állandó lakosok tekintetében, ami kb. 90 fő!

Óbányára érkezvén még reménykedtem, hogy ebédelhetek a Zölderdő Panzió éttermében, de már lecsengett a szezon, ezért minimális tartalékaimat a falu közepén található kocsma/kisbolt kombinációban töltöttem fel a nem túl acélos választékból.

A falu fazekas mestereiről híres, jelenlegi utódok ma is művelik az ősi mesterséget. A falut elhagyva az Óbánya-völgy hatalmas természeti élmény volt, a patakot jobbra és balra kerülgetve

értem be Kisújbányára.

Mai szakaszom végén érintettem a „természet templomaként” ismert Zengői Madonnát és az arborétum hátsó kapuján keresztül érkeztem Püspökszentlászlóra. Már Edit is figyelmeztetett, hogy nagyon rosszul van jelölve az utolsó jobbos leágazás a faluba, hiába készültem rá, sikerült  nem észlelni, mert egyetlen leágazást sem láttam jobbra. Amikor már láttam, hogy távolodok a falutól, akkor választottam az „egyenesen át” célirányos megoldást és érkeztem erre a kb. 25 lelket számláló, meredek domboldalba épült faluba, amely a Kelet- Mecsek legszebb települése és a Magyar Zarándokút gyöngyszeme.