Csípős hidegben indultam 8kor az eddigi legrosszabb szállásról, még az is megfordult a fejemben, hogy előveszem a kesztyűmet a táska aljáról. 14 kilométer után érkeztem a Camino egyik leghíresebb településére, Santo Domingo de la Calzada-ba. Nevét Domingo de Vilora remetéről kapta, aki a zarándokútnak szentelte az életét.Természetesen a székesegyházban őrzött baromfi párra voltam én is kíváncsi, 3 EUR kedvezményes belépő ellenében beléphettem oda. Gyönyörű a templom, csináltam is néhány képet. Sajnos a csirkék nem látszanak, mert fény volt mögöttük és képtelenség volt láthatóan megfotózni őket. Aki kíváncsi a legendára olvasson utána, itt most túl hosszú lenne. Mindenesetre elég muris, hogy páholyból nézik az istentiszteleteket:-) Két naponta cserélik őket, bár nem tudom, miért. Biztos kitálalta valamelyik állatvédő, hogy a túl sok mise végignézése megviseli a csirkék lelki világát...

Granonig a szokásos unalmas szántóföldek, de utána meglepően zöld lett minden az utolsó 5 km-en. Ma amerikai napom volt, Granonban 5 amcsival beszélgettem egy kis élelmiszer bolt előtt. 2 hazamegy holnap, másik 3 sír folyamatosan, itt fáj-ott fáj... Burgosból Sarriaba mennek busszal, és lenyomják az utolsó 100 km-t. Csodás...

A szálláson megismertem a szintén amerikai Kathlen-t, mikor kiderült, max. 10 km-t megy egy nap és a Pamplona- Logrono távolságot busszal tette meg, mondtam neki, hogy csupán a legszebb szakaszt hagyta ki és otthagytam. Cukorból vannak ezek az amcsik, csoda hogy nem olvadnak el a napon.....
Az estémet mégis feldobta egy ízletes zarándok menü, amihez fantasztikusan finom fehér bort szervíroztak.